A Haiti misszió
2010-ben a Haiti katasztrófa idején a Krisna-tudatú hívők is szerettek volna segíteni, egyházunk vezetője úgy döntött felkér minket e misszióra.
Csapatunk vezetője Caitanya prabhu (Karádi Csaba) volt, ezenkívül feleségem és én mentünk. Sulalitára (Schiffrich Orsolya) spanyoltudása miatt esett a választás, s így nekem (Koda Nitái dás - Borka Péter) már adott volt a „tagságom”.
Feladatunk az volt, hogy a Krisna-hívők dominikai központjából megszervezzük, valamint a helyi kórházban el is kezdjük az ételosztást.
Az alábbi írás, Sulalitá naplójából származik, egy rövid helyzetjelentés.
Még csak pár napja vagyunk itt a Karib-tenger közepén, de már számos dolog történt velünk. Amikor az ember egy több ezer kilométeres utat pár óra alatt megtesz, valójában a teste hamar megérkezik a helyszínre, de a gondolatai még az otthoni körülményekről szólnak. Így bár már személyes szemlélője vagyok a Haitin történt tragédia következményeinek, még nem sikerült igazán megérkeznem és teljes mértékben átélnem az itteni eseményeket.
Kedves, vidám emberek, új illatok, napsütés, tengerpart… Mivel a komor, hideg télből jöttünk el, elsőre a karibi hangulat magával ragadhatja az embert és mielőtt szembesül a szeméttel teli utcákkal, a szegénységgel és a földrengés okozta szenvedéssel, kicsit elmerenghet azon, hogy ez a világ nem is olyan rossz hely.
Persze ez az élmény csak rövid ideig tart és ideiglenes, és a kórházi hangulat rá is csapja az ajtót a kellemes élményekre. Erőteljes fertőtlenítő szag, szenvedő arcok, amputált végtagok, reménytelenségtől riadt szemek. Az áldozatok sem tudják, hogy hirtelen mi is történt velük, miért vannak egy dominikai kórházban összezsúfolva honfitársaikkal és miért dőlt össze pár perc alatt a fővárosuk.
Nem lehet tudni, hogy meggyógyulnak-e, tudják-e folytatni megszokott kis életüket hazájukban, lesz-e egyáltalán fedél a fejük felett. Valószínűleg nem, a földrengés egy kezdeti lökést adott ahhoz, hogy több ezer ember élete tragédiák sorozatába torkoljon és ráeszméljenek arra, hogy az élet rövid és nyomorúsággal teli.
A legszörnyűbb pedig az, hogy mindez bármikor előfordulhat velünk is. Nem feltétlenül egy földrengés következtében, hanem háborúk, betegségek, balesetek formájában.
Mindezt látva csak még jobban megbizonyosodhatunk arról, hogy mást nem tehetünk, minthogy bízunk Krisnában és szolgáljuk őt, így reménykedhetünk abban, hogy kikerülhetünk ebből az őrült világból.
Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy az étel osztásával enyhíteni tudunk az áldozatok szenvedésein. A hálás mosolyokból láthatjuk, hogy tényleg örülnek az ételnek és aznap este így talán kicsit nyugodtabban alhatnak el a megszentelt ételünk pozitív hatása által.
