Hírek

Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének 2015 évi beszámolója

Ajánljuk figyelmedbe egyházunk 2015-ös évi beszámolóját: 



 

Ételt az Életért Alapítvány 2014 évi beszámolója

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége a 2014-es évet a gyermekeknek, a gyermekekkel kapcsolatos legfontosabb ügyeknek szentelte. A Gyermekek Évében ezért minden egyházi programunkat, előadásunkat és fesztiválunkat áthatotta ez a téma. A fesztiválokon a gyermekek számára értékcentrikus játékokat, hittanfoglalkozásokat, vetélkedőket és játszóházat szerveztünk, a gyermekek mellett pedig a szülők és a pedagógusok szakmai előadásokon pl. gyermekvédelmi képzésen vehettek részt. Kiemelt vendégünk volt a témában Őszentsége Bhaktividya Purna Swami, az indiai Mayapurában működő védikus rendszerű oktatási intézmény igazgatója.

Budapesti központunk, a Lélek Palotája számos kulturális programnak, tanfolyamnak, és életmódfesztiválnak adott helyet az év során. A nagysikerű Ájurvédikus Egészségnap mellett a Jóga Napon, az Indiai Gasztronómiai Napon és a nyárvégi Búcsún is szeretettel fogadtuk az érdeklődőket, hétvégente pedig főzőtanfolyamok, asztrológia előadások és más életmód kurzusok közül válogathattak a vendégek. A központban a Nyugdíjas Napon kívül is akciókkal várták a szépkorúakat. A vidám fesztiválok sorából Budapesten a Szekérfesztivál emelkedik ki, amely Indiából, Purí városából származik. A turista-látványosságnak számító díszes felvonuláson több ezer vendég vesz részt, köztük a hazai indiai lakosság, vaisnava zarándokok és érdeklődők.

A Krisna-völgyi Búcsút immár 20. alkalommal rendezték meg. A háromnapos fesztivál során mintegy 8000 vendég látogatott el Európa legnagyobb ökofalvába. Itt is a gyermekeké volt a főszerep: a kézműves foglalkozások mellett színdarabok, állatsimogató és számos finomság várta a családokat, a már hagyományossá vált gasztronómiai és kulturális programok mellett. A júliusi hétvégére ebben az évben is a nyilvános védikus esküvők tették fel a koronát – a gyönyörű tradícióba és a tűzáldozat rítusába ezrek pillanthattak be a rendezvényen. A Búcsú mellett Krisna-völgy egész évben fogadta kíváncsi látogatóit, főképp a májustól októberig tartó főszezonban. Így tavasszal a tehénkihajtástól és Virágfesztiváltól, a júliusi Aratófesztiválon át egészen az őszi Sütőtök, és Karéla Napokig szinte minden héten különleges programokkal várták az érdeklődőket.

Egyházunk szegényélelmezési missziója, az Ételt az Életért Program tovább bővült az év során. 2014-ben mintegy 500 000 adag meleg ebédet és kb. 80 tonna tartósélelmiszert osztottak ki a rászorulóknak országszerte. Az év során 4 kiemelt akcióval (Húsvét, Gyereknap, Élelmezési Világnap és Karácsony), valamint napi rendszerességű ételosztó-szolgáltatással várták a családokat, kisnyugdíjasokat és munkanélkülieket. A halmozottan hátrányos helyzetű kistérségi településeken az önkéntesek „A csomag útja” élelmiszercsomag-osztó programmal igyekeztek enyhíteni a rászorulók nehézségeit.

Sajnos természeti katasztrófákból a 2014-es évben is kijutott Európa lakóinak. Az Ételt az Életért csapata pénz-, élelmiszer-, valamint gyógyszeradományokkal és személyi erővel segítette az árvíz sújtotta térség lakóit Boszniában, ahol a földcsuszamlások hatására ezrek váltak földönfutóvá.

A Gyermekek Éve akciósorozat utolsó állomása a karácsonyi ételosztás volt, mely hírességek, civilek, felnőttek és gyermekek összefogásával valósult meg. 2014-től Egyházunk egész éves munkájához, így az ételosztásokhoz is csatlakozott az erőszakmentes szemléletű NOÉ Állatotthon is, akik hiánypótló szolgáltatással kapcsolódtak a segélyakcióhoz: a rászorulók alultáplált társállatait, házikedvenceit támogatták adományokkal.

Egyházunk 2014-ben is nagy hangsúlyt fektetett a felekezetek közötti kapcsolatok ápolására. Az ősz folyamán először rendeztünk Vallásközi ételosztást 7 felekezet részvételével, emellett a Keleti Vallások Hete rendezvénysorozat megnyitójának is csillaghegyi központunk adott helyet. Főiskolánkon útjára indult a Vallásközi párbeszéd című, vallásokat összehasonlító filozófiai beszélgetéssorozat, amely félévente más és más teológiát állít párhuzamba a Krisna-tudat tanításaival. A Főiskola rendszeres jóga- és többféle önképző tanfolyama mellett ebben az évben is megendezte hagyományos Létkérdés Konferenciáját. Ezúttal egy fontos témát vettek terítékre: a Dharma, az erkölcs és a vallás alapelvei mentén tartottak tudományos szimpóziumot.

2014-ben Sivaráma Swamit, egyházunk vezető lelkészét az európai hinduk képviselőjének választották meg a Vallási Vezetők Európai Tanácsában.

Az indiai állammal való jó kapcsolatot Őexcellenciája Malay Mishra nagykövet úr főiskolánkon tartott előadása, illetve egy képkiállítás koronázta meg, melyet Sivaráma Swami új könyvéből, a Nava Vraja Mahima című kötet eredeti grafikáiból nyitottak a nagykövetségen, egy tudományos konferencia kíséretében.

A Krisna-hívők hitéleti, és karitatív munkásságukkal 2015-ben is állnak a társadalom szolgálatában. Ebben az esztendőben a Környezetvédelem Éve keretében a fenntarthatóságra, és a természeti környezet megóvására kívánjuk felhívni a figyelmet.

 

Ételt az Életért Alapítvány 2013 évi beszámolója

Az Alapítvány a tavalyi évben is eseményekben gazdag tevékenységet folytatott.

A támogatottak csoportját továbbra is a háztartással nem rendelkezők, a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok, és a nagycsaládosok alkotják.

A fenti társadalmi csoportokon kívül újabb rászorulók rétegek: roma családok, kallódó fiatalok (kábítószerfüggők, állami gondozottak), fogyatékkal élők, szenvedélybetegek, csökkent munkaképességűek, munkanélküliek, bedőlt lakáshitelesek, és egyéb rászorulók is megjelennek, így karitatív munkánk az esélyegyenlőség elősegítése és megteremtése jegyében zajlik.

A rászorultak ellátása az ország egyre több részén folyik, a jól ismert budapesti helyszínek mellett, vidéki térségekben is. Meglévő szolgáltatásaink színvonalának javítására kiemelt hangsúlyt fektettünk. Az Egri Iroda az év során emelte a naponta kiosztásra kerülő adagok számát, így az év második felétől a hét öt napján, már naponta 300 személyt etettek meg meleg ebéddel.

2013 augusztusától egy újabb, pécsi telephellyel is bővült az alapítvány. A Pécsi Iroda létrehozása egy önkéntes csapat lelkes és eredményes összefogásának volt köszönhető, akik azóta is, havi rendszerességgel, illetve nagyobb ünnepekhez kapcsolódóan szerveznek ételosztásokat – elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek, iskolák támogatására.

Az ország elzártabb, kevéssé ellátott településein élőkhöz élelmiszer segélycsomagokat juttatnak el, így segítve a mindennapjaikat. Mindemellett a nagyobb ünnepekkor az ország több nagyvárosában és kistelepülésén – Miskolc, Kecskemét, Szeged, Kaposvár, Somogyvámos, stb. – szerveztek időszakos ételosztási akciókat.

Mindezt összegezve 2013-ban Ételt az Életért Alapítvány, országosan több mint 450 ezer tál meleg ételt és több tonna, tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt osztott ki rászorulóknak.

 

Ünnepi ételosztások

Az Ételt az Életért Alapítvány a jól ismert, kiemelt Ünnepi ételosztásokat 2013-ban húsvétkor és Karácsony mind a három napján megrendezte.

Naponta 1200, a karácsonyi ételosztás során Budapesten naponta 1500 adag ételt, és élelmiszercsomagot osztottak ki a rászorultak között.

Országosan mintegy 6500 adag ételt vagy csomagot, meleg ruhát, játékokat ajándékoztak szegény emberek tömegeinek.

Tavaly először került megrendezésre az Óbudai Családi Nap, amelynek során gyermeknap alkalmából több mint 600 rászoruló családot, illetve egyedülálló személyt támogattak. A nap folyamán a kiosztott meleg étel, az indiai édesség, valamint egy gazdag élelmiszer csomag mellett, színes programokkal, kézműves foglalkozásokkal várták a III. kerületben élő, nehéz sorsú gyermekeket és családtagjaikat.

2013-ban első alkalommal rendezett az Alapítvány kiemelt ételosztást a Jótékonyság Világnapja, valamint a Szegénységellenes Világnap alkalmából, annak érdekében, hogy felhívja a társadalom figyelmét a szolidaritás, az egymással szembeni együttérzés és felelősségvállalás jelentőségére.
Fotó: Móricz Csaba
 

Somogyi kulturális párbeszéd

A kultúra társadalmi integratív funkciót is betölt: összetartja a helyi közösségeket.
A különböző csoportok kulturális teljesítményének fölismerése és méltánylása, fejlődésük segítése, hogy kapcsolódhassanak a többségi és a többi kultúrához, hogy nőjön az esélyük a másféle kulturális szokások és értékek megismerésére, elsajátítására olyan feladat, amely minden közösségnek érdeke,- legyen az akár egy átlagos somogyi falu.

2013 augusztus 16-17-én Somogyvámos történetében először két napos falunapot tartottak, melyre a Leader Program keretében nyert támogatást a község. A pályázaton nyert összeg lehetővé tette, hogy színvonalas, gazdag programmal várják az érdeklődőket.
A Falunapok mottója „Közösségteremtés a helyi értékek bemutatásán és a kultúrák párbeszédén keresztül” volt. Ennek jegyében a színpadon váltakozva magyar, roma és Krisna-tudatú hívők léptek fel.

Dékányné Károly Marianna polgármester asszony megnyitó beszédét követően Móring József Attila Országgyűlési képviselő köszöntötte a szép számmal egybegyűlt közönséget. Beszédében kiemelte a kistelepülések nehéz helyzetén segítő összefogás és tolerancia életet mentő szükségességét. Példaként említette Somogyvámos községet, ahol magyarok, romák és Krisna-hívők együtt fáradoznak a falu jólétéért. Ennek jegyében kitüntetést kapott Sivarama Svami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők vezető lelkésze.
A polgármester asszony kiemelte Sivarama Svami a faluért végzett töretlen és áldásos munkáját. Maharaja válaszában megköszönte a kitüntetést és azt, hogy pont itt jöhetett létre Krisna-völgy pontosan 20 éve.
 

Dívali a fényadó ünnep

A Dívali a hindu újév napja, melyet a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége minden évben egy díszvacsorával együtt ünnepel a közösség támogatóival és barátaival.

A Dívali vagy Dípávali egy szép, meghitt ünnep, sokak kedvelt napja. Ilyenkor az Úr Rámacsandra, az isteni inkarnáció, és példás uralkodó, Rávana démon felett győzelmére, valamint azt követő hazatérésére emlékeznek.  Indiában és most már szerte a világon fények sokaságát gyújtják eben az időszakban, ahogy egykor Rámacsandra útját is mécsekkel rakták ki az emberek, hogy mielőbb hazataláljon Ajódhjába.

A hagyomány ma is él, mindenki részt vállalhat a Fény hazatérésében, a sötétség feletti győzelemben, s elérheti, hogy bőség és boldogság lépjen be az otthonába. A nap mélyebb szimbolikája, hogy az emlékezéssel a szívünkben is fényt gyújtunk.

A 2013 novemberi ünnepség témája a 20 éves Krisna-völgy volt, múltja és jövőbeli útja.
A résztvevők erre a 20 esztendőre emlékeztek, megköszönték a segítségét mindenkinek, akik tudásukkal, odafigyelésükkel és adományaikkal segítették a Völgy épülését. A hívők mindig szeretnek még nagyobbat álmodni, a Völgyet lépésről lépésre fejleszteni, mindenki örömére újabb elemekkel bővíteni. Az idei évben megújult a templomépületünk is, a restaurációt pedig újabb projektek követik majd.
Dívali estéjén jelképesen lezárult ez a két évtized, a kiépülés időszaka, a növekedésé, és ahogy a természet is diktálja, a virágzás útjára léphet!
 

Ismét az utolsó napokra hagyták!

Két héttel a határidő (május 21), csaknem kétmillió honfitársunkra vár még a feladat, hogy a következő két hétben elkészítse és eljuttassa személyijövedelemadó-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), írja a nol.hu.

A NAV-hoz a múlt péntekig másfél millió bevallás érkezett, 760 ezer foglalkoztatott esetében a munkáltató vállalta magára a papírok elkészítését, míg 300 ezer adózónak a hivatal számolt.

Tavaly összesen több mint 4,4 millió bevallás érkezett e három forrásból. Mindezek alapján 1,7-1,8 millióan lehetnek azok, akik még nem küldték el a tavalyi összesítést.

A legtöbben még papíron vallanak: a május elejéig beérkezett bevallásoknak csak a 33 százalékát küldték  elektronikusan, tavaly ez az arány 30, azelőtt 28 % volt - ám az arány a bevallást korábban küldőknél mindig jobb.

(Ennek részben az is oka, hogy február 15-ig az egyéni vállalkozóknak kötelező leadniuk a bevallást, és nekik már nem is szabad papír alapon beadni.) Tavaly egyébként a beküldött 4,5 millió bevallásból mindössze 684 ezer érkezett a hatósághoz a hálón.

Húsvétkor is lesz ételosztás a BlahánHúsvétkor is lesz ételosztás a Blahán

Az Ételt az Életért program március közepétől mindennapossá tette ételosztását Egerben, az adag- számokat Eger mellett Debrecen csapata is növeli a közeljövőben.

A fővárosban a Krisna- hívők Húsvét alkalmából március 30-án, szombaton kiemelt, ünnepi étel- osztást tartanak 1500 főre, a Blaha Lujza téren.
A Hvg.hu cikke itt folytatódik >>

 
 

Hajnal óta várakoztak az ételosztásraHajnal óta várakoztak az ételosztásra


Több százan álltak sorba a Blaha Lujza téren, ahol a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége ételcsomagot, meleg ebédet és játékokat osztott.

A Mno.hu cikke itt folytatódik >>

 

  
 

Ételosztás a Blaha Lujza térenÉtelosztás a Blaha Lujza téren


A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének szegény-élelmezési programját megvalósító Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkatársai meleg ételt osztottak a budapesti Blaha Lujza téren. Ajándékok is előkerültek a teherautókból.

A Nepszava cikke folytatódik >>

 

Ételt az Életért Karácsonyi ételosztás a Blaha Lujza téren

Ételt az Életért Karácsonyi ételosztás a Blaha Lujza téren



A Tv2 videója >>

A Karitativ.hu videója >>

A Mandiner.hu videója >>

 

 

Ételosztás EgerbenÉtelosztás Egerben

Tavaly 7000 adag meleg ételt osztottak ki a helyi önkéntesek, ebben évben már megtízszerezik ezt a mennyiséget.

Az egriugyek.hu cikke >>

Az egriszin.hu.hu cikke >> 

A szuperinfo.hu cikke >>

Az Egri Városi Televízió videója >>

 
Dívali

Dívali vagy Dípávali - a bőség, a gyarapodás, a fény, a tudat tisztaságának ünnepe (2012)

Facebook icon