Magyarországi Krisna-
tudatú Hívők Közössége

Technikai szám: 0389

Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18095575-1-41

Az Alapítvány bemutatása

Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány

Nem véletlen, hogy a Krisna-tudatot – kicsit mókásan bár, de – „konyhavallásnak” is szokták nevezni, hisz lépten-nyomon étellel a kezükben találkozunk a hívőkkel. Ételt osztanak a fesztiválokon, az utcai zenés felvonulásokon és sok-sok rászorulónak is.

Közösségünk 1989 óta tartja fenn és működteti az „Ételt az Életért Szegényélelmezési és Mentálhigiénés Programját”, 1999 óta pedig civil szervezetként – mint Ételt az Életért Alapítvány – látja el humanitárius tevékenységeit országszerte.

Ez a misszió azon a vallási hagyományunkon alapul, miszerint arra törekszünk, hogy a templomaink környékén ne legyen éhező ember. A nélkülözők  étkeztetését éppen ezért kiemelt feladatunknak tartjuk.

Manapság sajnos ez egyre nehezebb feladat, hisz az elmúlt évek során évről évre egyre nagyobb számban jelentkeznek nálunk segítségre szoruló embertársaink. Kimutatásaink szerint míg 2012-ben 250 ezer, 2019-ben már több mint 750 ezer tál meleg ételt juttattunk el a rászoruló honfitársainkhoz. Emellett évente több 100 tonna hideg élelem és tartós élelmiszercsomag került szervezetünk által kiosztásra.

Hazánkban aligha találunk olyat, aki ne hallott volna a Blaha Lujza téri karácsonyi ételosztásainkról. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy nemcsak karácsonykor és ünnepnapokon (Húsvét, Gyermeknap, Élelmezés Világnapja), hanem egész évben a vasárnapok kivételével minden nap több ezer embert látunk el meleg ebéddel.

Budapest több pontján is olyan szülők, gyermekek, idős emberek kapnak tőlünk segítséget, akiket a Családsegítő szolgálat arra rászorulónak nyilvánít. Emellett a főváros által fenntartott hajléktalan ellátórendszer összes intézményébe szállítunk friss, meleg ebédet.

Vidéken több nagyvárosban működtetünk napi, rendszeres ételosztásokat.

Telephelyeinktől távol élők számára hoztuk létre a “Mint egy falat kenyér” elnevezésű országjáró programunkat, mellyel a vidéki, mélyszegénységgel sújtott településekre igyekszünk eljuttatni segítségünket, és ezáltal a társadalom perifériájára sodródott tagjainak helyzetén könnyíteni.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy krízishelyzetben lévő embertársainknak, akiknek hitel- vagy rezsitartozások, alacsony nyugdíj, tartós betegség vagy hasztalan munkakeresés nehezíti az életét, nemcsak anyagi segítséget, de reményt és lelki támaszt is nyújtanak munkatársaink, önkénteseink.

További hírek

340447913_759384842212248_4843863045228568349_n

Krisna-völgyben fenntartható jövőt építünk!

Lehetetlen fenntartható változást elérni a társadalomban a saját viselkedésünk, értékeink és szemléletünk megfelelő megváltoztatása nélkül. Krisna-völgy 1993-ban jött létre egy somogyvámosi birkalegelő helyén és mára egy évente 25 ezer turistát és 12 ezer vaisnava zarándokot fogadó vallási központ és biofarm.…

339273319_1589351764824768_280686113186229475_n

Naponta 1100 adag étellel segíti a menedékhelyeket az Ételt az Életért

Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők Közösségének szegényélelmezési programja eddig is részt vett, és bármilyen körülmény ellenére a jövőben is részt fog venni a hazánkban otthon nélkül élő rászorulók ellátásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI)…