Magyarországi Krisna-
tudatú Hívők Közössége

Technikai szám: 0389

Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18095575-1-41

Az Egyház bemutatása

A Krisna-tudat története

Közösségünk az öt világvallás közül a 600 millió követőt számláló hinduizmus vaisnava (Visnu-hívő) ágát képviseli. Nyugaton a Krisna-tudat a múlt században vált ismertté, miután Ő Isteni Kegyelme A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda, az indiai tudós-szerzetes 1966-ban megalapította a Krisna-tudatú Hívők Nemzetközi Közösségét, illetve kinyomtatta és elterjesztette az angolra fordított főbb indiai szentírásokat. Hazánkban 1989-ben jegyezték be hivatalosan az egyházat, melynek két fő temploma Krisna-völgyben és Budapesten található.

A Krisna-tudat tanításai

A Krisna-hit egy Indiából eredő egyistenhívő vallás, filozófia és életmód, melynek tanításai az ősi Védák írásain alapulnak. Legfőbb tanításai szerint örökkévaló lelkek vagyunk, akik a boldogság után kutatva vándorolunk egyik testből a másikba. Az emberi élet legmagasabb rendű hivatása, hogy elkezdjünk kutatni az emberi élet valódi értelme után, és az odaadó szolgálat által örömet szerezzünk Istennek, a mindenkit vonzó Krisnának, s végül visszatérjünk eredeti otthonunkba, a lelki világba. A Krisna-hívők vegetáriánusok, a mértékletesség elve alapján tartózkodnak a kábító- és mámorítószerektől, a szerencsejátéktól és a tiltott nemi élettől. A hétköznapokban a hívek természetbarát, békés és Istennek tetsző életvitelt igyekeznek élni.

 

Egyházunk főbb tevékenységei, céljai:

Ételosztás

Azt szeretnénk, ha az emberek hátrahagyhatnák a mindennapi élelem miatti aggodalmaikat, s így maradhatna arra is energiájuk, hogy feltegyék az élet igazi nagy kérdéseit.

Ennek megvalósítása érdekében humanitárius szervezetünk, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány évente több mint félmillió adag meleg ebédet és 500 tonna tartós élelmiszert oszt szét a rászorulóknak, a fővárosban és az ország különböző pontjain. A kistelepülések lakóit a „Mint egy falat kenyér” programsorozattal érik el. Szállítanak ételt családok számára, fedél nélkül élő emberek szálláshelyeire, gyermekotthonokba, valamint természeti katasztrófák helyszínére.

Természetvédelem

Mindannyiunk érdeke, hogy a természet, melynek kincseit és erőforrásait  erősen kizsákmányoltuk, újjáéledhessen. Nem is kell hozzá más, csak összefogás egy új szemlélet égisze alatt.

Ezt a szemléletet igyekszik bemutatni az 1993-ban Somogyvámoson létrejött, jelenleg közel 300 hektáros Krisna-völgy. Európa egyik legnagyobb ökofalva évi 30 ezer látogatót vonz. A völgy szívét képező templom körül vegetáriánus étterem, ajándéküzlet, biokertészet, méhészet, tehénvédelmi központ, ökológiai tanösvény, akkreditált védikus iskola és vendégházak létesültek. Az ökogazdálkodást folytató, önfenntartásra törekvő lakók életébe a turisztikai programokon keresztül pillanthatnak be az érdeklődők, valamint tapasztalatainkat is átadjuk konferenciák, iskolai programok, kurzusok keretében, és reméljük, hogy a minőségi, ökológiai gondolkodáson alapuló gazdálkodás egyre nagyobb teret hódít hazánkban.

Erőszakmentesség

Az erőszak teljes elkerülése megvalósíthatatlan. Mégis tehetünk valamit ennek érdekében! Az állatok védelme nemcsak az élőlényeknek jó, hanem a mi lelkünket is békéssé teszi.

Az állatok védelme és szeretete nem egy újkeletű irányzat, hanem a vallásos társadalom egyik fő ismérve. Ezen belül is kiemelkedően kedvező, szent cselekedet a tehenek tartása, és a róluk való gondoskodás. Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központunk egész évben látogatható, ahol szemtől szemben megismerhetjük nemcsak az elveket, hanem gyakorlati alkalmazásukat is.

Az erőszakmentesség jegyében vegetáriánus táplálkozást folytatunk, ennek gasztronómiai és egészségügyi előnyeit igyekszünk széles körben bemutatni és népszerűsíteni főzőtanfolyamainkon, vegetáriánus éttermeinken keresztül.

Lelki oktatás

Minden ember gondolkodott már arról, hogy ki is ő valójában, s mi végre született. Ezeket a kérdéseket nem hagyhatjuk megválaszolatlanul. A valódi önismeret ‒ mely az egyéni lélek és Isten kapcsolatában teljesedik ki ‒ ehhez mutat utat.

Az egyház felsőoktatási intézménye, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola Európában egyedülálló módon 3 éves, akkreditált főiskolai képzés keretében nyújt diplomát vaisnava teológia és jógamester szakirányon. Hallgatóinak átadja a védikus hagyományok, művészetek és kultúra tudáskincsét. A Főiskola egész évben szervez tanfolyamokat, évente megrendezi a Létkérdés Konferenciát, és hazánk legkiválóbb jógaoktatóit a Jógarádzsa Kiválósági Díjjal jutalmazza.

A mindennapok során a Védák könyveinek megismertetésével a szemléletformáláson, az univerzális erkölcsi értékek megszilárdításán keresztül tudjuk segíteni társadalmunkat. A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupāda írásai és fordításai a védikus filozófia, a lelki értékek, az irodalom és kultúra kimagasló alkotásai, amelyek ma már több mint 50 nyelven elérhetőek a világon.

További hírek

340447913_759384842212248_4843863045228568349_n

Krisna-völgyben fenntartható jövőt építünk!

Lehetetlen fenntartható változást elérni a társadalomban a saját viselkedésünk, értékeink és szemléletünk megfelelő megváltoztatása nélkül. Krisna-völgy 1993-ban jött létre egy somogyvámosi birkalegelő helyén és mára egy évente 25 ezer turistát és 12 ezer vaisnava zarándokot fogadó vallási központ és biofarm.…

339273319_1589351764824768_280686113186229475_n

Naponta 1100 adag étellel segíti a menedékhelyeket az Ételt az Életért

Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-tudatú hívők Közösségének szegényélelmezési programja eddig is részt vett, és bármilyen körülmény ellenére a jövőben is részt fog venni a hazánkban otthon nélkül élő rászorulók ellátásában. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeivel (BMSZKI)…